Sérült nemzedék

Tegnap volt anyák napja, és a gyerekneveléssel kapcsolatban jöttek gondolatok. Azt mondják, az egyik legnehezebb feladat anyának, szülőnek lenni. Pedig ez is olyan, mint a saját életünk: ha rendben tartanánk, akkor nem érhetne minket csalódás. Nem tökéletes anyának, apának kell lenni. Dehogy! Hol van az leírva, mi a tökéletes? Sehol… Csak! Vegyünk pár dolgot, amiben igenis lehetne javítani. A mai világ egy sokkal fejlettebb technikával, gépekkel és automatizmussal felszerelt életet biztosít. Nem tudjuk kizárni a gyerekeket a számítógép világából, sőt azzal tennénk rosszat, ha ezt megtennénk, hiszen a jövő szempontjából elengedhetetlen, hogy professzionális módon tudja kezelni, használni ezeket. De! Miért kell egy 2-3-4 éves gyereknek a kezébe adni az okos telefont, hogy játsszon? Miért kell leültetni a számítógép elé, hogy foglalja el magát? Miért döbbenek le, amikor 2 éves gyereket kólával a kezében látok, és 3 évesen azt meséli, hogy „milyen jó dolog, hogy minden szombaton a McDonaldsba kajálnak”?

Kezdjük a elsőnél. Számítógépek, okos telefonok, iPodok, iPhonok.... Vajon felmerül-e a kedves szülőbe, amikor egy 5 év alatti gyereknek a kezébe adja bármely eszközt, hogy mit is tanít neki? Az emberpalánta egyebek közt megtanulja, hogy nem kell félni semmitől, hiszen több életünk van. Ha elveszítünk egyet, még marad kettő-három, ha az is elvész, akkor újra indítjuk a játékot. Ezzel megszűnik a félelem- és veszélyérzete sok helyzetben, ezt akár a testi épsége is bánhatja. A játékokban leszúrhatunk, fejbe csaphatunk, megölhetünk, bánthatunk bárkit, mert ha megsérül, vagy netán meghal, akkor sincs baj, következmény, újraindítja a játékot és megint teljes épségében ott van az áldozat. Nézzünk körül mennyi agresszív gyerek van, aki fizikailag bántja a szüleit, anyját, testvérét, barátait, társait. És akkor a szülő széttárja a karját, hogy „de otthon nem ezt látja”. Nem bizony! Hanem azon az elektronikai cuccon látja, amit a kezébe adtak! Tovább már nem is merem gondolni ezt, mert akkor leírnám azt a statisztikát, hogy hány fiatal, sőt gyerek lesz öngyilkos manapság. A legtöbb pedig nem akar meghalni, de sajnos a való világban csak egy életük van…

Az autóversenyeken falhoz lehet csapódni, neki lehet menni a másiknak, szabálytalankodni, eltiporni lehet az ellenfelet. Ezt tanulja meg esőként egy olyan korban, amikor a legfogékonyabb az új dolgokra. Felmerül, hogy vajon ki lehet-e majd a tudatalattijából valaha is szedni ezt az élményt, érzést, hogy ő ezt megteheti? Ártatlan játékok pedig nincsenek, hiszen mindennek tétje van. Sok szülő megdöbben, amikor a gyerekéről hallja, hogy állatokat kínzott. „Mi állatszeretetre neveltük” – védekeznek. Állatnevelde, ahol meghal a kis állat, ha nem eteti a gyerek, de az otthon levő élő, érző állattal nem tud mit kezdeni. A játékban, ha nem eteti, nem gondozza, akkor majd újratelepít egy újat. Elég szenvedő, ártatlan állat van már így is a világban, és azt látom, hogy a rengeteg erőfeszítés, az önkéntesek áldozatos munkája sem állítja meg a folyamatot, egyre súlyosabb a jelenség.

Itt a következő probléma, a helyes életmód. A gyereknek a kóla ez etalon, mert a szülő ezt issza otthon, gyors étterembe viszi hétvégén kikapcsolódásként a gyerekeket, miközben elfüstöl napi egy doboz cigit. És akkor jön a meglepi! Gyerek 12-13 éves korban dohányzik, elhízott, cukorbetegsége van, mérgezi magát kólával, energiaitallal, gyorskajával.

Az igazság az, hogy a fent leírt dolgoktól úgy sem tudjuk távol tartani a gyerekeinket, hiszen előbb-utóbb hozzá is elérnek a vívmányok. Késleltetni lehet a folyamatot, mert pont a legfontosabb életszakaszában 6-7 éves koráig tudjuk irányítani. Elég, ha annyit tud, hogy a telefon információ megosztásra való elsősorban, és nem ostoba játékokra.

Tökéletesek úgy sem lehetünk, kiszűrni úgy sem tudjuk a fejlődést, a világ rohan valamifele, mi meg csak kapkodjuk naponta a fejünket. De a felelősség a miénk, hogy a gyerekeinknek legalább esélyt adjunk arra, hogy tradicionális értékeket is képviseljenek. A technikai kütyük helyett adjunk mesekönyvet a kezébe, és már egy jó lépést tettünk.



Hová tart ez a világ? A férfiakból nőket csinálunk, a nőkből pasik lesznek, a gyerekekből meg cyborg kölkök… Sérült gyerekekből ne csodálkozunk, ha sérült felnőttek lesznek. „Pedig én mindent csak a legjobb tudásom szerint csináltam!” Biztos? Szerencsére, azért vannak még kivételek, akik tényleg figyelnek és értékeket adnak a gyerekeik kezébe, nem virtuális világot. (Lexan)