Életünk filmje

Páll Mónika egy 28 éves fiatal színésznő volt, aki küzdött az agyában levő gyilkos kórral, de a teste feladta. Tudta, hogy meg fog halni. Elbúcsúzott. Barátaitól, ismerőseitől és ismeretlenektől, akiknek elküldte utolsó üzenetét. Fájdalmas az itt maradottaknak. Könnyebb már neki. De ő csak egy a sok-sok életéért küzdő ember közül, akik korunk betegségével, a rákkal szállnak szembe. Mennyi élet (és sajnos nagyon sok fiatal), mennyi értelmetlennek tűnő vég. Vagy csak nekünk értelmetlen? Ilyenkor kellene rájönnünk, hogy körülvesz minket a szépség, a jóság és a szeretet. Tele van az életünk értékekkel, amelyeket észre sem veszünk. Csak amikor már minden veszni látszik, akkor értjük meg, mit jelentettek ezek. Amikor már késő, amikor már inkább legszívesebben nem is szeretnénk látni. Ez is a sors játéka. Az elmúlás előtt még megmutatja, hogy mennyi felesleges dologra vesztegettünk el érzelmeinket, gondolatainkat, energiánkat…

Elvesztegetett idők mások életének irányítgatására, politikai csatározásokra, haragra, dühre, ellenségeskedésre, pénzhajhászásra, féltékenységre, birtoklásra... Vádaskodni, ítélkezni mások élete felett úgy, hogy sokszor azt sem tudjuk ki ő, tesszük mindezt csak hallomásból, mások által elmondott információkra alapozva.

Ha csak fele annyi időt fordítanánk arra, hogy körül nézzünk és megpróbáljuk szebbé tenni az életüket, ha erőnket, energiánkat az igazán fontos dolgokra összpontosítanánk, akkor nem lenne a halál ennyire fájdalmas. Sem a távozónak, sem a maradóknak. Mert a halál előtti állapot tulajdonképpen egy hatalmas rádöbbenés, hogy mennyire rosszul használtuk ki a nekünk szánt rövidke időszakot. Még a hirtelen távozóknak is „lepereg az élete filmje a szeme előtt”. Ugye, hány halál közeli élmény beszámolójaként hallottuk ezt? Biztos, hogy mindenkivel megtörténik. Próbáljunk úgy élni, hogy ne legyen mindegy, hogy az utolsó pillanatban milyen filmet látunk. Vígjátékot, kalandot, drámát, egy unalmas, semmit nem érő harmadosztályú filmet… A legfontosabb: éljünk úgy, hogy ne szégyelljük magunkat a főszereplő miatt. Rajtunk múlik!

Végezetül gondolkodjunk el Páll Mónika szavain, mert úgy távozott, hogy leckét hagyott maga után. Az Élet leckéjét…

„Az örök élet kapuján most beléptem, kérlek ne szomorkodjatok sokat miattam. Az Élet csodálatos! Becsüljük meg! Értékes, fénnyel, művészettel, nevetéssel teli. Én is mindig így gondolkodtam, én is mindig e szerint cselekedtem! Ti is tegyetek így. Szeressétek egymást önzetlenül, örüljetek egymásnak, s Életeteknek." (Lexan)