Mindenkinek meg van a maga elképzelése, elvárása a párkapcsolatával szemben. Az első találkozáskor, randevún már ki szokott derülni, hogy vajon meg vannak-e a jelöltbe ezek. Vajon együtt tudunk-e nevetni, tudunk-e magunkról beszélni, olyan dolgokról, amelyek mindkettőnket érdekelnek, hasonló-e az érdeklődési körünk… Egy tartalmas kapcsolatnak ez az alapja, ezért is van az, hogy sok barátságból lesz később szerelem. De!
Nagyon sokszor azt látom, hogy az emberek már a kapcsolatok elején beviszik a megoldatlan problémáikat, lezáratlan kapcsolataikat, zűrös múltjukat. Panaszkodnak az előző társukra, nyitva hagyott kapukról, megoldatlan múltbéli fájdalmakról, lelki bajokról… Az új pár pedig elkezdi megoldani őket, belefolyni a dolgokba, amihez elvileg semmi köze, beszáll a volt társ szidásába, „segít” megoldani a lezáratlan ügyeket. Jönnek az ötletek, jó tanácsok, hogy mit is kéne tenni, hogyan is kellene megoldani a problémákat. Persze „én nem szólok bele”, csak az a véleményem… És semmi másról nem szól a kapcsolat, mint sajnáljunk a párunkat az előző vacak, botrányos, semmire sem jó, kizsákmányoló, megalázó helyzetek miatt, a szörnyű, kibírhatatlan előző férfi vagy nő miatt. El kéne azért gondolkodni pár dolgon.
Egyik az, hogy sok-sok éves kapcsolatból kilépni soha nem olyan, mint belépni az újba. Nyilván az ő szerelmük sem a problémákról, háborúskodásról szólt az elején, hanem a szerelemről, szenvedélyről, intimitásról, megértésről, közös jövőről. Ki rontotta el, ki vagy mi tette valóban rosszá, elviselhetetlenné a kapcsolatot, az szinte visszavezethetetlen. Ráadásul mindig csak egyoldalúan hallhatjuk, ezért noná, hogy mindig a párunk az áldozat.
A segítő szándékkal nem is lenne baj, hiszen fontos, hogy a felek már az elején segítsék, támogassák egymást. A probléma ott kezdődik, amikor csak erről szólnak a beszélgetések, a mindennapok, az együtt töltött idő. Mi van, ha elfogynak az előző kapcsolatot köpködő, megoldó, elengedés témák? Vajon marad más is, ami összeköt két embert?
Nagyon kell figyelni az elején, hogy inkább egymás megismerése legyen a fontos és nem az előző kapcsolati rendszer elemzése, kiértékelése, megoldásában való részvétel. Szánalmat és alárendeltséget okoz, ha már az elején belevisszük ezt a fajta „hatalmat” az együttlétekben. Idővel, évek múltán pedig a párunkat egy szerencsétlen hülyének fogjuk tartani, akinek már az elején nekem kellett megoldani a gondjait, bajait...
Nem az új párnak kell lezárni az előző életünket, hanem saját magunknak. Az igazi szeretet az, hogy megbízunk a másikban, hogy van annyira erős, intelligens, és érzelmileg stabil, hogy le tudja maga is rendezni a dolgait. Ha elkezdjük megoldani ezeket, kizsarolni, ráerőszakolni az akaratunkat, akkor ezzel azt kommunikáljuk, hogy nincs meg ez a bizalom. Anélkül meg hosszú távon halálra van ítélve még a legnagyobb szerelem is, hiszen ez azt jelenti, hogy rosszul választottunk... (Lexan)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése